Puhák, tapintásra kellemesek és időtlenek, ezért sosem mennek ki a divatból. A minőségi plüssjátékok játékboltunk kínálatában is megtalálhatók. A csodálatos mesefigurák egyből elnyerik a gyerekek tetszését. Webáruházunk licenszelt plüssjátékait, amelyek a minőségi CTC Paris és Ilanit gyártók műhelyéből származnak, a csúcsminőség és színvonalas kidolgozás jellemzi.
Plüss nyuszi Plume-Pink Rabbit KalooBlack fridayKaloo plüss nyuszkó Plume-Pink Rabbit elragadó állatka legkisebb kislányoknak 0 hónapos kortól. Magassága 25 cm, testét több lágy redő alkotja, hogy a kicsi könnyebben tudja majd magához dédelgetni legjobb barátját. Gyerekjáték ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerősét is megajándékozhatja a játékkal. Mivel lágy rózsaszín színben tündököl, felkelti a kicsi figyelmét és nyugtatóan hat rá. Tipikus a gyerekekre születésük után, hogy intenzívebben érzékelik és megjegyzik a szagokat, illatokat melyek körülveszik őket, ezért is fontos a gyereket megtanítani felismerni saját illatát. Plüss nyuszi legkisebbeknek felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a nyuszi közelében biztonságban érzi magát.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. A bébijáték egyedi kialakításának, lágy színeinek és sima felületének köszönhetően minden baba kedvence lesz. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a puha Kaloo plüss nyuszi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szabadon szárítsa. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat.
Jellemzői
plüssből készült gyengéd játék
legkisebbeknek 0 hónapos kortól ajánlott
lágy kellemes színárnyalatok
ajándékcsomagolás
a játék magassága 25 cm
ideális dédelgetéshez
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969466 | |
Plüss nyuszi csörgővel és rágókával Colors-Chubby Rabbit Owl KalooBlack fridayKaloo plüss nyuszi Colors-Chubby Rabbit Owl csörgővel és rágókával egy gyönyörű gyerekjáték legkisebb gyerekeknek 0 hónapos kortól. Nyuszi csörgőt rejt magában, így a kicsi figyelmét azonnal felkelti, serkenti, hogy érdeklődjön a környezete iránt, gyorsabban tudja a hangokat azonosítani maga körül. Magassága 25 cm, gyönyörű tarka színben tündököl baglyos mintával díszítve és rágókával a kezére rögzítve. Plüss nyuszi kisbabáknak puha, bolyhos játék, mely lágy a bababőrhöz és biztonságos játékot nyújt a kicsiknek. Plüss gyerekjáték legkisebbeknek ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerősét is megajándékozhatja a játékkal.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a színes Kaloo plüss nyuszi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Legkisebb gyerekek először az élénk színekre reagálnak, mivel a színérzékük még nincs kifejlődve, ezért is ajánlott színes játékok vásárlása, mely felkelti figyelmüket születés utáni első időszakban. Ilyen játék a plüss nyuszi legkisebbeknek színes öltözékben. A bébijáték egyedi kialakításának, tarka színeinek és sima felületének köszönhetően minden baba kedvence lesz.
A Kaloo francia gyártó cég tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, a legkisebb gyermekeknek szánt puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonságossága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szükséges hagyni szabadon megszáradni.
Jellemzők
plüssből készült gyengéd játék
legkisebb gyerekek számára 0 hónapos kortól
tarka színkivitelezés
játék magassága 25 cm
ideális babusgatásra, csörgővel és rágókával
ajándékdobozban
mosása 30° fokos vízben ajánlott a színek és minőség megőrzése érdekében
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963253 | |
Püss nyuszi rágókával Colors-Chubby Rabbit Squirrel KalooBlack fridayKaloo plüss nyuszi Colors-Chubby Rabbit Squirrel egy gyönyörű gyerekjáték legkisebb gyerekeknek 0 hónapos kortól. Nyuszi csörgőt rejt magában, így a kicsi figyelmét azonnal felkelti, serkenti, hogy érdeklődjön a környezete iránt, gyorsabban tudja a hangokat azonosítani maga körül. Magassága 25 cm, gyönyörű tarka színben tündököl mókus mintával díszítve. Plüss nyuszi kisbabáknak puha, bolyhos játék, mely lágy a bababőrhöz és biztonságos játékot nyújt a kicsiknek. Plüss gyerekjáték legkisebbeknek ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerősét is megajándékozhatja a játékkal.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a színes Kaloo plüss nyuszi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Legkisebb gyerekek először az élénk színekre reagálnak, mivel a színérzékük még nincs kifejlődve, ezért is ajánlott színes játékok vásárlása, mely felkelti figyelmüket születés utáni első időszakban. Ilyen játék a plüss nyuszi legkisebbeknek. A bébijáték egyedi kialakításának, tarka színeinek és sima felületének köszönhetően minden baba kedvence lesz.
A Kaloo francia gyártó cég tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, a legkisebb gyermekeknek szánt puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonságossága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szükséges hagyni szabadon megszáradni.
Jellemzők
plüssből készült gyengéd játék
legkisebb gyerekek számára 0 hónapos kortól
tarka színkivitelezés
játék magassága 25 cm
ideális babusgatásra, csörgővel
ajándékdobozban
mosása 30° fokos vízben ajánlott a színek és minőség megőrzése érdekében
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963252 | |
Plüss nyuszi Plume-Natural Rabbit KalooBlack fridayKaloo plüss nyuszkó Plume-Natural Rabbit elragadó állatka legkisebb gyerekeknek 0 hónapos kortól. Magassága 25 cm, testét több lágy redő alkotja, hogy a kicsi könnyebben tudja majd magához dédelgetni legjobb barátját. Gyerekjáték ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerősét is megajándékozhatja a játékkal. Mivel természetes barna színben tündököl, felkelti a kicsi figyelmét és nyugtatóan hat rá. Tipikus a gyerekekre születésük után, hogy intenzívebben érzékelik és megjegyzik a szagokat, illatokat melyek körülveszik őket, ezért is fontos a gyereket megtanítani felismerni saját illatát. Plüss nyuszi legkisebbeknek felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a nyuszi közelében biztonságban érzi magát.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. A bébijáték egyedi kialakításának, lágy színeinek és sima felületének köszönhetően minden baba kedvence lesz. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a puha Kaloo plüss nyuszi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szabadon szárítsa. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat.
Jellemzői
plüssből készült gyengéd játék
legkisebbeknek 0 hónapos kortól ajánlott
lágy kellemes színárnyalatok
ajándékcsomagolás
a játék magassága 25 cm
ideális dédelgetéshez
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969467 | |
Plüss daloló állatkák Colors KalooLepje meg csemetéit kiváló Kaloo Colors daloló plüss állatka szettel. Az akciós szettben 4 plüss állatka található, melyek kellemes dallamot adnak ki és mindegyik puha plüssből készült, ezért legkisebbek részére is alkalmas. A 12 cm tarka plüssiket a kicsik könnyen a kezükbe is vehetik, szerezve számukra kellemesen vidám pillanatokat, de a szülők számára is, hisz a szettel spórolni tudnak. Bébijáték könnyű, lágy és biztonságos játék kisbabáknak. Plüssik puha és bolyhos játékok, melyeket a kiságy fölé, autóülésre vagy hordozóra is felköthetnek, így mindig a kicsivel lehetnek és elszórakoztathatja magát velük.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo plüssik remekül felélesztik ezt az érzékenységet. A babáknak elsősorban élénk színű játékok ajánlottak, hiszen kezdetben a színlátásuk nem teljesen fejlett és inkább a kontrasztos színeket érzékelik. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. Ezek a plüss játékok legkisebbeknek köszönhetően az egyedi kivitelezésnek, tarka színeknek és bársonyos felületének könnyen és gyorsan a kicsi legjobb társává válik.
A Kaloo francia gyártó cég már tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót, majd szükséges hagyni szabadon megszáradni. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963300 | |
Plüss nyuszi Perle-Chubby Rabbit KalooBlack fridayKaloo kék plüss nyuszkó Perle-Chubby Rabbit egy gyönyörű állatka legkisebb kisfiúknak 0 hónapos kortól. Magassága 18 cm, minden kisbaba kedvenc társává válik. Bébijáték lágy, sima és puha a bababőrhöz, kisbabák szívesen fognak hozzá odabújni. Gyerek plüss játék könnyű és biztonságos játékot nyújt a kicsiknek. Plüss játék kisbabáknak ízléses ajándékdobozban kapható, így akár kedves ismerőseit is megajándékozhatja a játékkal. Mivel lágy kék színben tündököl, nyugtatóan hat a csöppségekre, kisbabák gyorsan elszundikálnak mellette. Születés után nagyon tipikus a csecsemőkre, hogy intenzíven érzékelik és felismerik az illatokat, melyek körülveszik őket, ezért fontos a csöppséget megtanítani, hogy felismerje saját illatát. Plüss nyuszi kisbabáknak felveszi a pici egyedi illatát, mely nagyon fontos életének első heteiben, mert így a játékkal teljes biztonságban érzi magát az eddig még számára ismeretlen világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo plüss nyuszi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Legkisebb gyerkőcök szeretik magukat körül venni lágy színekkel elalvás előtt, melyre tökéletes a plüss nyuszi kisbabáknak gyönyörű kék színben kivtelezve. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat maguk körül. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. Ez a plüss játék legkisebbeknek köszönhetően egyedi kivitelezésének, lágy színeknek és bársonyos felületnek könnyen a kicsi legjobb babusgatni való társává válik.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében kerülje az áztatást és a kézi mosást. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
lágy színkivitelezés
a játék magassága 18 cm
ajándékdobozban
ideális dédelgetéshez
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962152 | |
Plüss barika kesztyűbáb Les Amis-Vanille Agneau Doudou KalooBlack fridayKaloo plüss barika kesztyűbáb Les Amis-Vanille Agneau Doudou egy gyönyörű játék bábjátékra legkisebbeknek 0 hónapos kortól. A játék magassága 30 cm a teste pedig kesztyű kialakítású, így a plüss játék kesztyűbábbá varázsolódik át. Bábjátékkal hosszú időre elszórakoztathatja csemetéjét, ami nagyszerű módja a gyerek fantáziájának serkentéséhez. Plüss játék csecsemőknek sima és puha plüssből készült, kellemes érzést nyújt a bababőrnek. Születés után nagyon tipikus a csecsemőkre, hogy érzékelik és felismerik az illatokat, melyek körülveszik őket, ezért fontos a csöppséget megtanítani, hogy felismerje saját illatát. Plüss barika legkisebbeknek felveszi a pici egyedi illatát, mely nagyon fontos életének első heteiben, mert így a játékkal teljes biztonságban érzi magát az eddig még számára ismeretlen világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá és a Kaloo plüss bárány remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Bábjátékkal fejlődik a gyermek motoros képessége is, hiszen a kicsi felfedezi a játék felületét, tapogatja kis kezecskéivel. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében kerülni kell az áztatást és a kézi mosást. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága, melyeknek köszönhetően konkurencia mentesek a piacon.
Jellemzők
bársonyos játék lágy plüssből
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
időtlen színkivitelezésben
a játék magassága 30 cm
ideális bábjátékra és gyermek fantáziájának fejlesztésére
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963134 | |
Plüss maci BeBe Pastel Chubby KalooBlack fridayPlüss mackó Bebe Pastel Chubby a Kaloo vállalattól egy igazán elragadó plüss játék legkisebbek részére már születésüktől kezdve. Gyerek plüss mackó magassága 18 cm. Plüss maci Kaloo praktikus ajándékcsomagolásban kapható, mely házikóra emlékeztet. A játék színe és minősége megőrzése érdekében 30° ajánlott a mosása.
Jellemzői
maci legpuhább plüssből
18 cm magas
ajándékcsomagolásban - maci házikóban
türkíz-krém színkombináció
mosása 30° vízben
francia dizájn
Maci legkisebbeknek csíkos mintázattal lett kialakítva, puha teste ideális babusgatáshoz. A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Kaloo egy francia vállalat, mely legkisebbek részére gyárt játékokat, amelyek megfelelőek már születésüktől fogva. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K960085 | |
Plüss nyuszi baba Doll Rattle Mini Perle KalooBlack fridayPlüss nyuszi baba Doll Rattle a francia Kaloo időtlen Perle kollekciójából igazán kiváló ajándék akár legkisebbek részére is már a születés pillanatától fogva. Plüss nyuszi csodás krémszínben 17 cm magas és nagyon hamar gyermeke elválaszthatatlan pajtásává válik. Bársonyos nyuszkó hosszú fülekkel mikroszálas plüssből készült csúcsminőségben, selymes a bababőrhöz. Részét képezi lágy csörgő is, ami szórakoztatóan hat a gyerekekre és egyben fejleszti hallásukat is.
A Perle kollekció időtlen plüssik sorozatát tárja elénk, melyek puhák a bababőrhöz és tökéletesek a dédelgetéshez. Plüss nyuszi nagyon puha, felveszi csemetéje illatát, így társaságában biztonságban fogja magát érezni és nagyon hamar elalszik. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. Nyuszi tisztítása egyszerű, 30° vízben ajánlott, fehérítő és lágyító hozzádása nélkül, hogy a játék színe és minősége megmaradjon.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 20 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága, melyeknek köszönhetően konkurencia mentesek a piacon. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969963 | |
Utazópárna Zebra My Head Support Cushion Home KalooBlack fridayUtazópárna Zebra My Head Support a francia Kaloo vállalat népszerű Travel kollekciójából egy igazán kiváló kiegészítő utazásokhoz gyerekek részére már 6 hónapos kortól. Stílusos párna zebra motívummal gondoskodik kisfiúk és kislányok maximális kényelméről az utazások során. A különleges és egyedi párna jól alátámasztja a fejet, tehermentesíti a nyaki izmokat, stabilizálja a hátgerincet, gyermeke hoszabb utazások során is komfortosan tud majd pihenni. Időtlen utazópárna minőségi mikroszálas plüssből készült, pihe-puha a tapintásra.
Az állatkás motívum nagyon jó hatással van az elképzelőerő és fantázia fejlődésére, felvidítja és megnyugtatja a kicsiket. Csúcsszuper fekete-fehér párna időtlen kialakítása minden gyerkőcöt elvarázsol, de szülők is értékelni fogják a párna praktikus kihasználhatóságát. Méretei a nyakipárnának 22*24 cm. Többfunkciós termékről van szó - nem csupán utazások során lesz hasznára, de odahaza is egyaránt. Teljesen biztonságos a kicsik számár, megfelel a legmagasabb biztonsági és minőségi szabványoknak. Tisztítása egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott fehérítő és lágyító hozzáadása nélkül, hogy színét és minőségét megőrizze. A hozzátartozó saját zsák megvédi a szennyeződésektől és egyben könnyen is hordozható benne.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 20 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága, melyeknek köszönhetően konkurencia mentesek a piacon. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969932 | |
Plüss nyuszi Plume-Lilac Rabbit KalooBlack fridayKaloo plüss nyuszkó Plume-Lilac Rabbit elragadó állatka legkisebb gyerkőcöknek 0 hónapos kortól. Magassága 18 cm, testét több lágy redő alkotja, hogy a kicsi könnyebben tudja majd magához dédelgetni legjobb barátját. Gyerekjáték ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerősét is megajándékozhatja a játékkal. Mivel lágy lila színben tündököl, felkelti a kicsi figyelmét és nyugtatóan hat rá. Tipikus a gyerekekre születésük után, hogy intenzívebben érzékelik és megjegyzik a szagokat, illatokat melyek körülveszik őket, ezért is fontos a gyereket megtanítani felismerni saját illatát. Plüss nyuszi legkisebbeknek felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a nyuszi közelében biztonságban érzi magát.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. A bébijáték egyedi kialakításának, lágy színeinek és sima felületének köszönhetően minden baba kedvence lesz. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a puha Kaloo plüss nyuszi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szabadon szárítsa. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat.
Jellemzői
plüssből készült gyengéd játék
legkisebbeknek 0 hónapos kortól ajánlott
lágy kellemes színárnyalatok
ajándékcsomagolás
a játék magassága 18 cm
ideális dédelgetéshez
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969473 | |
Plüss nyuszi Plume-Indigo Rabbit KalooBlack fridayKaloo plüss nyuszkó Plume-Indigo Rabbit elragadó állatka legkisebb kisfiúknak 0 hónapos kortól. Magassága 18 cm, testét több lágy redő alkotja, hogy a kicsi könnyebben tudja majd magához dédelgetni legjobb barátját. Gyerekjáték ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerősét is megajándékozhatja a játékkal. Mivel szép kék színben tündököl, felkelti a kicsi figyelmét és nyugtatóan hat rá. Tipikus a gyerekekre születésük után, hogy intenzívebben érzékelik és megjegyzik a szagokat, illatokat melyek körülveszik őket, ezért is fontos a gyereket megtanítani felismerni saját illatát. Plüss nyuszi legkisebbeknek felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a nyuszi közelében biztonságban érzi magát.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. A bébijáték egyedi kialakításának, lágy színeinek és sima felületének köszönhetően minden baba kedvence lesz. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a puha Kaloo plüss nyuszi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szabadon szárítsa. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat.
Jellemzői
plüssből készült gyengéd játék
legkisebbeknek 0 hónapos kortól ajánlott
lágy kellemes színárnyalatok
ajándékcsomagolás
a játék magassága 18 cm
ideális dédelgetéshez
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969470 | |
Plüss nyuszi Plume-Light Pink Rabbit KalooBlack fridayKaloo plüss nyuszkó Plume-Light Pink Rabbit elragadó állatka legkisebb kislányoknak 0 hónapos kortól. Magassága 18 cm, testét több lágy redő alkotja, hogy a kicsi könnyebben tudja majd magához dédelgetni legjobb barátját. Gyerekjáték ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerősét is megajándékozhatja a játékkal. Mivel kislányos rózsaszín színben tündököl, felkelti a kicsi figyelmét és nyugtatóan hat rá. Tipikus a gyerekekre születésük után, hogy intenzívebben érzékelik és megjegyzik a szagokat, illatokat melyek körülveszik őket, ezért is fontos a gyereket megtanítani felismerni saját illatát. Plüss nyuszi legkisebbeknek felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a nyuszi közelében biztonságban érzi magát.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. A bébijáték egyedi kialakításának, lágy színeinek és sima felületének köszönhetően minden baba kedvence lesz. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a puha Kaloo plüss nyuszi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szabadon szárítsa. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat.
Jellemzői
plüssből készült gyengéd játék
legkisebbeknek 0 hónapos kortól ajánlott
lágy kellemes színárnyalatok
ajándékcsomagolás
a játék magassága 18 cm
ideális dédelgetéshez
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962304 | |
Plüss nyuszi Colors-Chubby Rabbit Squirrel KalooBlack fridayKaloo plüss nyuszkó Colors-Chubby Rabbit Squirrel gyönyörű gyerekjáték legkisebb csöppségeknek 0 hónapos kortól. Magassága 18 cm, a kicsi könnyedén magához tudja dédelgetni, vagy kezébe fogni a játékot. Gyerekjáték vidám tarka színben tündököl mókus mintával kiegészítve az elülső részén. Plüss nyuszi kisbabáknak puha, bolyhos játék, mely lágy a bababőrhöz és biztonságos játékot nyújt a kicsiknek. Plüss Kaloo nyuszi felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a nyuszi közelében biztonságban érzi magát számára még ismeretlen világban. Plüss gyerekjáték legkisebbeknek ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerősét is megajándékozhatja a játékkal.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a színes Kaloo plüss nyuszi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Legkisebb gyerekek először az élénk színekre reagálnak, mivel a színérzékük még nincs kifejlődve, ezért is ajánlott színes játékok vásárlása, mely felkelti figyelmüket születés utáni első időszakban. Ilyen játék a plüss nyuszi legkisebbeknek színes öltözékben. A bébijáték egyedi kialakításának, tarka színeinek és sima felületének köszönhetően minden baba kedvence lesz.
A Kaloo francia gyártó cég tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, a legkisebb gyermekeknek szánt puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonságossága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szükséges hagyni szabadon megszáradni.
Jellemzők
plüssből készült gyengéd játék
legkisebb gyerekek számára 0 hónapos kortól
tarka színkivitelezés
játék magassága 18 cm
ideális babusgatásra
mosása 30° fokos vízben ajánlott a színek és minőség megőrzése érdekében
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963259 | |
Plüss mackó Chubby Neon KalooBlack fridayKaloo plüss mackó Neon Chubby egy elragadó állatka legkisebb gyerekeknek 0 hónapos kortól ajánlott. A dédelgetésre és babusgatásra szánt játék magassága 18 cm. A maci vánkos alakú, a neon narancssárga kivitelezés felkelti a babák figyelmét és serkenti a fantáziáját. A plüss játék ízléses és praktikus ajándékcsomagolásban kapható. A plüss maci gyengéd, lágy, puha tapintású. A legkisebbeknek szánt plüss mackó hosszan tartó szórakozást nyújt a picinek, lágy felületének kӧszӧnhetően a baba kedvencévé válik. A játék felveszi a gyermek egyedi illatát, ami igen fontos a születés utáni első hetekben, a gyermek ezáltal a maci közelében biztonságban érzi magát. A puha gyengéd plüss játék segítségével a baba tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo mackó remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. A Neon Doudou kollekció a Kaloo vállalattól élénk és feltűnő színei serkentik a baba fantáziját. Bársonyos Kaloo plüss játékok gyorsan a babák kedvenc alvótársává válnak.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára
kellemes friss színárnyalatok
a játék magassága 18 cm
ideális dédelgetéshez
ajándékcsomagolásban
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962317 | |
Plüss nyuszi Petite Rose-Chubby Rabbit KalooBlack fridayA Kaloo Petit Rose-Chubby Rabbit plüss nyuszi egy bűbájos plüss játék, mely a legkisebb kislányok számára már 0 hónapos kortól ajánlott. A dédelgetésre és babusgatásra szánt játék magassága 18 cm. Rózsaszín külsejével elsősorban a kislányoknak lett tervezve. A puha plüss nyuszi gyengéd a bőrhӧz és a vele való játék nagyon biztonságos a legkisebbek számára is. A bébijáték felveszi a pici egyedi illatát, mely nagyon fontos életének első heteiben, mert így a játékkal teljes biztonságban érzi magát és egyúttal tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban. A plüss játék ízléses és praktikus ajándékcsomagolásban kapható, ezért ideális szeretteink megajándékozásához.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo nyuszi remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A csecsemők a játéknál és altatásnál szeretik a nyugtató színeket, a plüss nyuszi rózsaszín színárnyalatával ezt is garantálja. A plüss nyuszi egyedi külseje, lágy színei és gyengéd felülete nyugtató hatással van a babára, ezért gyorsan annak kedvenc társává válik.
A Kaloo francia gyártó cég már tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. Ennek köszönhetően a piacon nincs vetélytársuk. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót.
Jellemzői
puha és lágy plüss játék
legkisebbeknek 0 hónapos kortól ajánlott
ajándékcsomagolásban
gyengéd színárnyalatok
magassága 18 cm
ideális babusgatáshoz
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969864 | |
Plüss maci Petite Rose-Pretty Chubby Bear KalooBlack fridayA Kaloo Petit Rose-Pretty Chubby Bear plüss mackó egy bűbájos plüss játék, mely a legkisebb kislányok számára már 0 hónapos kortól ajánlott. A dédelgetésre és babusgatásra szánt játék magassága 18 cm, tehát kisbaba is magához tudja dédelgetni. Rózsaszín külsejével elsősorban a kislányoknak lett tervezve. A puha plüss mackó gyengéd a bőrhӧz és a vele való játék nagyon biztonságos a legkisebbek számára is. A bébijáték felveszi a pici egyedi illatát, mely nagyon fontos életének első heteiben, mert így a játékkal teljes biztonságban érzi magát és egyúttal tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban. A plüss játék ízléses és praktikus ajándékcsomagolásban kapható, ezért ideális szeretteink megajándékozásához.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo mackó remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A csecsemők a játéknál és altatásnál szeretik a nyugtató színeket, a plüss maci rózsaszín színárnyalatával ezt is garantálja. A plüss maci egyedi külseje, lágy színei és gyengéd felülete nyugtató hatással van a babára, ezért gyorsan annak kedvenc társává válik.
A Kaloo francia gyártó cég már tӧbb mint 16 éve foglalkozik egyedi tervezésű, minőségi anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. Ennek köszönhetően a piacon nincs vetélytársuk. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót.
Jellemzői
puha és lágy plüss játék
legkisebbeknek 0 hónapos kortól ajánlott
ajándékcsomagolásban
gyengéd színárnyalatok
magassága 18 cm
ideális babusgatáshoz
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969861 | |
Plüss nyuszi Pompon Mini Rabbits Kaloo Black fridayPlüss nyuszkó Pompon Mini Rabbits a francia Kaloo vállalat műhelyéből egy nagyon aranyos plüssjáték legkisebbek számára már a születés pillanatától fogva. Csodaszép plüss nyuszi hosszú fülekkel és masnival 10 cm magas és cukiságát a Kaloo tervezőknek köszönheti. Elsőosztályú plüssből készült, mely puha és bársonyos érzést nyújt a bababőrnek. Az adott ár 1 darab plüssire vonatkozik, miközben 4 színből választhat: fehér, szürke, rózsaszín és kék. A választott színt a rendelés megjegyzésébe kérjük feltüntetni.
A babák születésük után nagyon érzékenyek és felismerik az őket kӧrülvevő illatokat. Ezért fontos a születés utáni első hetekben, hogy a baba megtanulja felismerni a saját illatát és tudatosítsa saját létezését a mama pocakján kívüli világban. Kaloo plüss nyuszi felveszi a gyermek egyedi illatát, ezáltal a kicsi a játék közelében biztonságban érzi magát a számára még ismeretlen világban. Minden Kaloo játék ugyanis tesztelve van és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Ezért bátran rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 20 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik legkisebbek számára. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága, melyeknek köszönhetően konkurencia mentesek a piacon. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. Kaloo nagy figyelmet fordít a legkisebbek igényeire, ezért is érzik magukat a Kaloo játékok társaságában elégedetten és biztonságban. A Kaloo plüssjátékok töltete 100%-ban újrahasznosított műanyag palackokból áll, amivel a cég jelentősen hozzájárul a környezetvédelemhez.
Jellemzői:
pihe-puha bársonyos plüssi
legkisebbeknek már 0 hó kortól
az ár 1 drb termékre vonatkozik
10 cm magas
ideális dédelgetésre
megfelel a legszigorúbb biztonsági feltételeknek
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K970012 | |
Plüss maci Blue Denim-Chubby Bear KalooBlack fridayKaloo farmer plüss maci Blue Denim-Chubby Bear egy gyönyörű plüss játék legkisebbeknek 0 hónapos kortól. Magassága 18 cm, ami ideális méret apró kezecskékben való tartásra. Érdekes kék kivitelezés felkelti a kicsik figyelmét. Plüss maci kisbabáknak aranyos farmer öltözékben van kivitelezve, mely selymes a tapintásra. Mackó felkelti a kicsik érdeklődését kedves mosolyával, kék színkivitelezéssel és puha felületével. Plüss játék ízléses ajándékdobozban kapható, tehát akár kedves ismerőseit is megajándékozhatja a játékkal. Plüss maci legkisebbeknek felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a maci közelében biztonságban érzi magát. A puha gyengéd plüss játék segítségével a baba tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo maci remekül feléleszti ezt az érzékenységet. Kicsiknek ajánlott tarka színű játékok vásárlása, ugyanis születés utáni első hetekben még nincs kifejlődve a színlátásuk, az élénk tarka színek hamarabb felkeltik a figyelmüket. Blue Denim kollekció a Kaloo vállalattól egyedi részletgazdag kidolgozással lett kivitelezve, melyek ideálisak minden kisbaba részére. Farmer és a pulóver a plüss játékokon trendi hatást keltenek és a klasszikus dizájnt magasabb szintre emelik. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szükséges a játékot szabadon hagyni megszáradni.
Jellemzők
puha plüss játék farmer anyagból a felületén
maci elragadó kék öltözékben
legkisebb gyermekek számára
a játék magassága 18 cm
ideális dédelgetéshez
ajándékcsomagolásban
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K960062 | |
Plüss mackó Petite Rose-Mini Chubbies KalooBlack fridayKaloo plüss mackó Petit Rose-Mini Chubbies egy szép plüss játék legkisebb kislányoknak 0 hónapos kortól. Magassága 12 cm, tehát kisbabák is kényelmesen magukhoz tudják dédelgetni. Nagyon szép kislányos kivitelezésben tündököl. Plüss maci kisbabáknak egy puha bolyhos játék, mely lágy a bababőrhöz és biztonságos játék legkisebbeknek. Érdekessége ennek a bársonyos bébijátéknak, hogy felveszi a baba egyedi illatát, így a gyermek a maci közelében biztonságban érzi magát. A puha gyengéd plüss játék segítségével a baba tudatosítja saját létezését a mama pocakján kívüli világban.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo aci kislányoknak szivecskével remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A plüss mackó egyedi külseje, lágy színei és gyengéd felülete nyugtató hatással van a babára, ezért gyorsan annak kedvenc társává válik.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szükséges a játékot szabadon hagyni megszáradni.
Jellemzői
puha és lágy plüss játék
legkisebbeknek 0 hónapos kortól ajánlott
gyengéd színárnyalatok
magassága 12 cm
ideális babusgatáshoz
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K969872-3 | |
Plüss mackó Plume-Mini Neon KalooBlack fridayKaloo narancssárga plüss mackó Plume-Mini Neon egy elragadó állatka legkisebb gyerekeknek 0 hónapos kortól ajánlott. Magassága 12 cm és maci hasán lágy redők találhatók, melyek segítenek a csöppségnek könnyebben az apró kezecskéibe fogni a játékot. Születés után a csecsemők felismerik és megjegyzik körülöttük érzékelt illatokat, ezért is fontos megtanítani a gyereket, hogy felismerje saját illatát. A plüss neon maci felveszi a gyermek egyedi illatát, ami igen fontos a születés utáni első hetekben, a gyermek ezáltal a maci közelében biztonságban érzi magát.
A plüssel való játék nagyon fontos minden baba optimális fejlődésében. A játék növeli a kicsi agyának aktivitását, formálja a személyiségüket, feljeszti kézügyességüket és készségeiket. Már a születés utáni első hetekben a gyermek nagyon érzékeny az értintésre, reagál rá, és a Kaloo mackó remekül feléleszti ezt az érzékenységet. A gyerekek előszeretettel rágják a játékokat, így próbálva ki az új dolgokat. Minden Kaloo játék letesztelt és megfelel a legszigorúbb szabványoknak is. Rágcsálható, próbálgatható, kóstolgatható. A Kaloo játékok egyedi kivitelezése, élénk színei és sima felülete garantálja, hogy gyorsan a kicsik kedvenc babusgatni való társaivá válnak.
A Kaloo egy minőségi francia gyártó cég, amely tӧbb mint 16 éve egyedi tervezésű, minőségi és egyben egészségre ártalamatlan anyagokból készült puha plüss játékok gyártásával foglalkozik. A gyártás folyamata szigorúan ellenőrzött, minden egyes játéknak meg kell felelnie a szigorú uniós követelményeknek, ezáltal biztosított a termékek minősége és maximális biztonsága. A Kaloo játékok magukban hordozzák a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség jegyeit. A gyártó egyúttal szem előtt tartja a babák igényeit és vágyait, ennek köszönhetően a csecsemők a Kaloo játékok mellett nyugodtak és biztonságban érzik magukat. A játék tisztítása nagyon egyszerű, mosása 30° fokos vízben ajánlott. Mosásnál a színek és minőség megőrzése érdekében ne használjon fehérítőt vagy lágyítót és szükséges a játékot szabadon hagyni megszáradni.
Jellemzők
puha plüss játék
legkisebb gyermekek számára 0 hónapos kortól
élénk színárnyalatok
a játék magassága 12 cm
ideális dédelgetéshez
a színek és minőség megőrzése érdekében mosása 30° fokos vízben ajánlott
megfelel a legszigorúbb biztonsági szabványoknak
egyedi francia dizájn
| Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K962312-3 | |
Kispárna Disney Hercegnők Ilanit | Készleten Gyártó: Ilanit Termékkód: IL12726 | |
Kispárna Camp Rock IlanitTop termék | Készleten Gyártó: Ilanit Termékkód: IL13768 | |
Függődísz textilanyagból Monkoeur Dream KalooBlack fridayFüggődísz textilanyagból Dream a Monkoeur kollekcióból egy csodaszép kiegészítő plüssikhez a Kaloo márkától. Textil függődísz ballon, csillag és felhő kialakításban elegáns fehér színben minden gyerkőcöt boldoggá tesz. A függődísz hátoldalára feltudja gyermeke nevét jegyezni és igy párosítani kedvenc plüssijével. A 6 cm nagyságú függődíszek ajándékdobozba vannak csomagolva, így bármilyen neves alkalomból kiváló ajándéknak bizonyulnak. A függődísz puha textilanyaga nagyon jó hatással van a tapintási és más érzékek fejlődésére.
A francia Kaloo vállalat már 20 éve van jelen a piacon és csodaszép pihe-puha gyerekjátékok gyártásával foglalkozik legkisebbek számára egyedi dizájnban minőségi alapanyagokból. Kaloo játékokban megjelenik a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, a játékoknak meg kell feleni az európai előírásoknak, így biztosítva van a maximálisan minőségi és biztonságos végtermék, melyeknek köszönhetően versenytárs mentesek a piacon. A függődísz 30°-os vízben mosható. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963485 | |
Függődísz textilanyagból Monkoeur Garden KalooBlack fridayFüggődísz textilanyagból Garden a Monkoeur kollekcióból egy csodaszép kiegészítő plüssikhez a Kaloo márkától. Textil függődísz pillangó, szivecske és virág kialakításban elegáns rózsaszín színben minden kislányt boldoggá tesz. A függődísz hátoldalára feltudja gyermeke nevét jegyezni és igy párosítani kedvenc plüssijével. A 6 cm nagyságú függődíszek ajándékdobozba vannak csomagolva, így bármilyen neves alkalomból kiváló ajándéknak bizonyulnak. A függődísz puha textilanyaga nagyon jó hatással van a tapintási és más érzékek fejlődésére.
A francia Kaloo vállalat már 20 éve van jelen a piacon és csodaszép pihe-puha gyerekjátékok gyártásával foglalkozik legkisebbek számára egyedi dizájnban minőségi alapanyagokból. Kaloo játékokban megjelenik a francia szépérzék, tökéletesség és egyediség. A gyártási folyamat szigorúan ellenőrzött, a játékoknak meg kell feleni az európai előírásoknak, így biztosítva van a maximálisan minőségi és biztonságos végtermék, melyeknek köszönhetően versenytárs mentesek a piacon. A függődísz 30°-os vízben mosható. | Készleten Gyártó: Kaloo Termékkód: K963484 | |
Kispárna WD Toy Story IlanitNépszerűPlüss kispárna Toy Story minőségi lágy plüssből készült, mely tapintásra bársonyos és nagyon kellemes. Gyerek vánkos sötétkék színkivitelezésben tündököl közkedvelt mese ábrájával díszítve, a Toy Story (Játékháború) meséből. Plüss kispárna hosszúkás kialakítású, méretei 42*28 cm. Megfelelő pihenéshez, elalváshoz, autazásokra és egyben stílusos dekoráció is a gyerekszobába. A Walt Disney livenszével készült. Kispárna 30 fokon mosható, kifésülés és szárítás után újra újként tündököl. | Készleten Gyártó: Ilanit Termékkód: IL13893 | |
Kispárna WD Toy Story IlanitTop termékPlüss kispárna Toy Story minőségi lágy plüssből készült, mely tapintásra bársonyos és nagyon kellemes. Megfelelő pihenéshez, elalváshoz, autazásokra és egyben stílusos dekoráció is a gyerekszobába. Gyerek vánkos kék színkivitelezésben tündököl közkedvelt mese ábrájával díszítve, a Toy Story (Játékháború) meséből. Plüss kispárna hosszúkás kialakítású, méretei 42*28 cm. A Walt Disney livenszével készült. Kispárna 30 fokon mosható, kifésülés és szárítás után újra újként tündököl. | Készleten Gyártó: Ilanit Termékkód: IL13896 | |
Kispárna Camp rock Ilanit | Készleten Gyártó: Ilanit Termékkód: IL13767 | |
Kispárna szivecske IlanitKedves plüss kispárna szivecske alakú, puha plüssből nagyon kellemes selymes a tapintásra. A plüss szivecske 40 cm nagy. A szivecske szép piros színben tündököl és I love you felirattal van díszítve. Tökéletes kispárnaként pihenéshez, autóba, de szebbé teszi a gyerkőc szobáját is. | Készleten Gyártó: Ilanit Termékkód: 8902-C | |
Fel További termékek betöltése |
Az általunk használt sütik megkönnyítik weboldalunk használatát a felhasználó számára. A sütik továbbá lehetővé teszik egyes funkciók megfelelő működését, mint például a rendelés folyamatát vagy a termék kosárba helyezését,.